Tíz éves a csömöri Gloria Victis Emlékhely
2016. október 17. – Gloria Victis Közhasznú Alapítványunkat 2005 tavaszán a kettős mérce elleni történelmi felvilágosító munka jegyében hívtuk életre. 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk 50. évfordulója alkalmából az akkori kurzus gáncsoskodásai közepette nagyközségünk önkormányzatának segítségével közadakozásból, megfeszített munkával felépítettünk egy olyan emlékművet, amely elsőként a világon egyben az egyetemes kommunizmus 100 milliónyi áldozata előtt is tiszteleg.
A Víg János által tervezett mű avatóünnepségének fővédnöke Orbán Viktor volt. A több ezres tömegben számos külföldi vendég mellett még egy, a tajvani államelnököt képviselő kis delegáció is felbukkant!
Az emlékmű hátoldalán három nyelven, kivonatosan az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1481/2006 számú, újkori történelmünk megítélésében mérföldkőnek számító, ám a nagyvilág által mindaddig alig ismert, A totalitárius kommunista rezsimek által elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségessége című határozata olvasható. Az emlékhelyet határoló betonfalra márványtáblákat helyeztünk el, amelyek az ördögi vörös ideológia népcsoportokat, társadalmi rétegeket vagy személyeket sújtó pusztításaira utalnak. A minap ennek a sorozatnak a részeként a bajor Konrad Kobler, CSU-s politikus német nyelvű tábláját avattuk.
Emlékhelyünk az elmúlt 10 évben zarándokhellyé nőtte ki magát. A katyń-i emléktáblánál és a Holodomor-emlékkőnél lengyel, illetve ukrán polgártársaink rendszeresen megfordulnak, emlékünnepségeinken egy sor nagyköveten és államtitkáron kívül tartott már beszédet miniszter, emlékezett hangszerével hegedűvirtuóz és mondott imát az áldozatok lelki üdvéért sok-sok keresztény-keresztyén pap. Azokat a mártírokat pedig, akik Auschwitz-Birkenauból hazatértek ugyan, ám a kommunizmusba belepusztultak, a kontinens legnagyobb zsinagógájának főkántora siratta szívbemarkolóan.
Egy epizód az elmúlt 10 évből: Mátyás Sándor alapítványi elnök 2015 szeptemberében az Andrássy Egyetemen átadja a Gloria Victis-díjat Liechtenstein hercegének (Fénykép: Szecsődi Balázs)
Alapítványunk tudományos síkon is igyekszik konstruktív nyomokat hagyni. Hogy az alkotmányreform folyamatához tevékenyen hozzájáruljunk, 2011-ben lefordítottuk II. János-Ádám, Liechtenstein hercegének Az állam a harmadik évezredben című munkáját. A könyvet okulásképpen eljuttattuk valamennyi, konstitúciónk megújhodásáért tenni kész parlamenti képviselőnknek. 2014 őszén polgármesteri hivatalunk tanácstermében közös Európánk kettős mércéjéről Nemzetiszocializmus – kommunizmus címmel rendeztünk nagy sikerű nemzetközi konferenciát ismert svéd, bolgár, német és hazai előadók részvételével. Irodalmi estek keretében hosszú évek óta alázattal ápoljuk Sinka István emlékét. A nagy népi költőnk 1944-1945-ös csömöri életszakaszát taglaló könyv bemutatóját november 28-án, hétfőn 18 órakor tartjuk a Sinka István Könyvtárban.
Most, hogy megvonjuk a mögöttünk álló évtized mérlegét, merjük hinni, hogy a szinte állandó anyagi kínoktól kísért ügyködésünk, a szervező munkába fektetett sok ezer óra fáradozása nem volt hiábavaló. Hogy tettvágyunkhoz erőt kaptunk, hálás szívvel tölt el minket! Ezúton invitáljuk tisztelettel a kedves Olvasót 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk jubileumi emlékünnepségére, amelyet idén immáron másodszor nagyközségünk önkormányzatával karöltve rendezünk október 21-én, pénteken 16 órakor a Gloria Victis Emlékhelyen.
A Gloria Victis Közhasznú Alapítvány kuratóriuma ■