A kommunizmus német áldozataira emlékeztek Csömörön
2016. december 21. – Konrad Kobler német politikus 2016. szeptember 30-án Csömörön a kommunizmus német áldozataira emlékezve mondta el alábbi beszédét a Gloria Victis Emlékhelyen. Mivel az emléktábla nem érkezett meg az ünnepségre Németországból, az emléktábla avatását későbbi időpontra halasztották, de az ünnepséget megtartották.
Bajorországból érkezettként nagy megtiszteltetés számomra, hogy magyar barátaim körében részt vehetek ezen az emléktábla-avató ünnepségen. Elöljáróban kölcsönösen kitűnő emberi és történelmi kapcsolatainkról szólnék.
Köszönetet mondok mindnyájuknak, különösen az emlékhelyet életre hívó alapítvány kuratóriumának: Mátyás Sándor úrnak és kollégáinak, hogy a kommunista rezsim bűneire emlékeztető táblánkat elhelyezhetjük.
Nem pusztán bajorként vagyok itt az önök körében, hanem a három folyó városának, Passaunak a polgáraként is, amely város egyben Boldog Gizellának, István király hitvesének a nyughelye. Hazámat sokrétű kapcsolatok fűzik Magyarországhoz. Boldog Gizella Niedernburg kolostorbeli sírja a kölcsönös megértés és a színes együttműködés területén a stabil és megbízható híd szerepét tölti be. Rajta kívül az 1956-os magyarországi forradalomról tanúskodó ún. István-kereszt is a közelünkben található az osztrák határon, egy forgalmas helyen. A Passau környéki határszakaszon sok Magyarországról menekült találta meg a Németország biztosította szabad világba vezető utat, hogy aztán az évek folyamán ezek az emberek társadalmunk hasznos tagjaivá váljanak. Mindnyájan kivették részüket a háború utáni Németország talpra állításából, és ragyogóan hozzájárulnak kultúránk gazdagításához. Kitűnő és virágzó a partneri kapcsolat Veszprém és Passau között is. Szülővárosom egyben a Visegrádon székelő Szt. György Lovagrend második székhelye. Ezen a síkon is eleven a kooperáció.
Feltétlenül szeretném megemlíteni a magyar vezetők 1989-ben tanúsított bátorságát. Ők voltak az elsők Európában, akik nem kis merészséggel lerombolták a több évtizedes „börtön” „vasfüggönyét”, így nyitva utat a kelet-német polgárok előtt, hogy aztán megvalósulhasson a német újraegyesítés, majd végül a közös Európa. Kontinensünk történelmét Magyarország igen pozitívan alakította. Mindezért köszönetet mondok a magyar népnek, kiváltképp az akkori felelős politikusoknak.
A Gloria Victis Alapítvány szervezésének köszönhetően itt vagyunk ezen az emlékhelyen, hogy emléktáblánknak a leleplezésével nyomatékosítsuk: a több évtizedes kommunista zsarnoki rend fájó nyomait nem lehet teljesen kitörölni.
Köszönetet mondok Lehr András barátomnak is, aki Bajorországban a magyar történelem és kultúra közvetítőjeként magasra tartja a magyar zászlót.
Visszatekintve a múltba, németként tisztában vagyok vele, hogy a borzalmakért milyen történelmi felelősség terheli az ún. Harmadik Birodalmat. Valljuk, hogy nekünk mai németeknek, akiknek tulajdonképpen már nincs közünk a nemzetiszocialista Hitler-diktatúra dicstelen korához, ekölcsi-etikai kötelességünk megtenni mindent, hogy tanuljunk a történelemből, és azon legyünk, hogy mindez ne ismétlődhessen meg. Számtalan emlékhellyel és vezeklő ünnepséggel emlékezünk a nemzetiszocializmus embertelenségeire, a 60 millió ember életét követelő borzalmakra. Valóban döbbenetes a mérleg! Háborús emlékművek tömegei tanúskodnak a borzalmakról. Sajnálatos azonban, hogy nálunk nyugaton alig vagy csak kevés esetben folyik felvilágosító munka a kommunizmus „osztálymentes társadalmat” erőltető diktatúráinak kihatásairól
Az októberi forradalom óta a kommunista rendszerek Európában, Ázsiában és Afrikában 100 millió emberéletet követeltek. Közép- és Kelet-Európának nagy része vált az oroszországi kommunista uralom folytán gyarmattá, illetve megszállt területté. Fagyos szelek fújtak Moszkva felöl! A polgári és emberi jogok megszűntek, a német nyelvet száműzték, a keresztény vallást büntették, a kommunista tanoknak nem engedelmeskedő embereket munkatáborokba vitték, kényszermunkára fogták, kínozták és megölték.
Igen, a világkommunizmus rendszere és romlott ideológiája nem csak a Szovjetunióban, hanem az akkor még független közép- és kelet-európai országokban is gyökeret vert. A Vörös Hadsereg sok országot tartott megszállva helyi kommunista bizalmasai segítségével. Magyarországot közel fél évszázadig. A „gleichsaltolás” következményeit jól ismerjük: a hívőket, a saját gondolatokkal bírókat, a gyanúsakat, a rezsimet bírálókat vagy a lázongókat bebörtönőzték, megkínozták, majd kivégezték. Másokat elhurcoltak a Szovjetunióba, és a GULAG kényszermunkatáboraiba zárták. Az ellenszegülések aztán az ismert munkásfelkelésekhez vezettek Kelet-Berlinben, 1956-ban Magyarországon vagy a Prágai Tavasz esetében. A szociális igazságosság megvalósítását, Isten-tagadást és egy új embertípus kinevelését zászlajára tűző marxizmus és leninizmus „vívmányainak” köszönhetően becslések szerint 100 millió ember pusztult el. Ezen döbbenetes szám mögött égbekiáltó igazságtalanság, embertelenség, gyötrelem és öldöklés húzódik meg. Minderről azonban az utókor okulására nem nagyon beszélnek és írnak!
Épp ezért gondolom, hogy az, amit a Gloria Victis emlékhely jelképezni szándékozik egy különösen fontos lépés – egyrészt a történelmi igazság maradéktalan megismertetése terén, másrészt az „emlékezési morál” javítása, egyensúlyba hozása síkján.
Kedves Barátaim! Önök erkölcsi úttörőmunkát végeznek akkor, amikor a kommunista jogfosztottság korszakára emlékeztetnek! A magyarországi Gloria Victis Emlékhely első a maga műfajában, és az áldozatok számát tekintve a világtörténelem legnagyobb mérvű embertelenségét állítja pellengérre.
Magam bajorként és az európaiság gondolatának hordozójaként több mint három évtizedig voltam szövetségi tartományunk képviselője. Passauban sok közös ténykedésünk volt magyar barátainkkal. Nem kívánnék feltétlenül foglalkozni az aktuális menekültügyi politikával, ám meg kell jegyeznem, hogy a mostani menekültek nem a németek vagy az Európai Unió révén váltak földönfutókká. A menekültprobléma okozói olyan, egészen más nemzetek, amelyek kihúzzák magukat a felelősség alól. Azzal sem értek egyet, hogy az iszlám Németország része lenne. A magyaroknak az iszlám viszonylatában már évszázadokkal ezelőtt szerzett tapasztalatai és politikai vezetőiknek ezekből fakadó álláspontja iránt teljes megértéssel viseltetem. A Merkel-, Gauck-, és Wulf-féle iszlám-dicsőítők a radikális iszlámmal szembeni helytelenül értelmezett toleranciájukkal a jogfosztottság állapotát támogatják. A burka és a fátyol középkori reliktumok, amelyeket néhány politikus szalonképessé kíván tenni. Kijelentem azt is, hogy Merkel kancellár asszonynak e témakörben képviselt álláspontját nem fogadjuk el, és a menedékjogra pályázók ellenőrizetlen özönét – akik között akár békétlenséget szító emberek (értsd pl. terroristák) is lehetnek – feltétel nélkül elutasítjuk.
Megértem önöket, hogy az emberi jogok tetemes csorbulásával járó sok évtizedes idegen uralom után az európai közösségben nem kívánják tudomásul venni, hogy a centralisztikus Európai Unió diktáljon önöknek a menekültek befogadását illetően. A minapi igen sértő kijelentései a luxemburgi Asselhorn külügyminiszternek nem helyénvalók, mert közös Európánk szellemiségét kikezdik.
Odahaza Németországban egyre inkább látjuk, hogy az egész menekültügy politikai destabilizációhoz vezet. A roppant költségeken kívül a legnagyobb problémát a tömegek integrációja okozza. Ennek a destabilizációnak az eredménye, hogy egykor már letűnt, nem kívánatos politikai vonulatok erősödnek meg. Ki gondolta volna a berlini fal leomlásakor vagy a vasfüggöny megszűnésekor, hogy a kommunisták utódjai – nálunk az ún. Linke – ismét állami pozíciókba kerülnek, sőt, kormányalakító tényezővé lesznek!?
Zárógondolat: Bár köztudott, azért végezetül szeretném kihangsúlyozni, hogy Bajorország mind a mai napig szolidáris az egykori NDK elnyomott polgáraival. Az európai népek családjának tagjaként a bajorok a kommunizmust elítélő határozatot magukévá tették, és ennek az emléktáblának a leleplezésével ezt demonstrálni is kívánják. Köszönöm önöknek, hogy jó példával járnak elöl! Bajorországban nekünk is következetesebben kell munkálkodnunk azon, hogy a kommunizmus gaztettei ne merülhessenek feledésbe. Köszönöm önöknek és a magyar népnek az ezen a területen végzett építőmunkát, kiváltképp pedig azt, hogy 1989-ben volt önökben kurázsi lerombolni az osztrák határon évtizedeken keresztül éktelenkedő vasfüggönyt. Bízván abban, hogy munkájuknak lesz foganatja, sok sikert kívánok önöknek!
Frigyesy Ágnes ■