Élőlánc a magyar nép önrendelkezéséért Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Partiumban és Délvidéken 2020. május 30-án, szombaton

2019. december 27. – A csömöri Gloria Victis Közhasznú Alapítvány állásfoglalása és felhívása:

Suum cuique tribuere. Mindenkinek megadni, ami őt illeti!

A minapi, mások mellett dél-tiroli előadók részvételével lebonyolított Trianonra válasz az önrendelkezés című konferenciánk legfőbb tanulsága: egy anyaországától elcsatolt területen élő nép is boldogulhat és virulhat, feltéve, hogy sorsa fölött maga rendelkezik. A szülőhelyén kisebbségi sorba kényszerült, őshonos magyarság esetében sajnos ez nem így van.

A trianoni békediktátum a Kárpát-medence valós etnikai határait figyelmen kívül hagyva magyarok millióit szakította ki nemzetünk történelmi és kulturális egységéből. Jóllehet az 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, valamint az 1966. évi Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának azonos tartalmú 1. cikk, 1. bekezdése kimondja: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre”, a szomszédos országokban élő nemzettársaink ezen jogukkal mind ez ideig nem élhetnek. A XXI. század Európájában e jogfosztott állapot az ősi települési területükhöz ragaszkodó, azt el nem hagyó magyarok számára tarthatatlan! Ezért a szlovák, ukrán, román és szerb nép iránti nagyrabecsülésünk és őszinte tiszteletünk ellenére a leghatározottabban követeljük az elszakított magyar nemzettestek belső önrendelkezési jogának1, valamint a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlés határozatának értelmében2 a magyar nemzet részét képező székely nép lakta Székelyföld államon belüli önkormányzásának a mihamarabbi biztosítását! Követelésünket május 30-án, szombaton, hat nappal a méltatlan és mélyen igazságtalan trianoni békediktátum 100. évfordulója előtt élőlánc3 formájában kívánjuk kinyilvánítani.

A Bácskát a Csallóközzel a Tiszántúl, Partium, Kárpátalja, Bodrogköz, Ipoly völgye érintésével összekötő élőlánc gondolata civil fogantatású; kormánytól, pártoktól független kezdeményezés. Megvalósításához pártállásra való tekintet nélkül minden olyan, a végeken lemorzsolódóban lévő kultúránkért aggódó honpolgárra szükség van, aki hajlandó ezt a napot – függetlenítve magát pártpolitikai érzelmeitől! – a Haza szolgálatába állítani. Feltétlenül számolunk egyházaink erkölcsi támogatásával, a hívek seregével, a nemzettudat-hordozó szövetségek, közösségek, társaságok kapcsolatrendszereivel, a hagyományőrző egyesületek, kórusok, dalárdák, néptánccsoportok, cserkészcsapatok, sportegyesületek, civil szervezetek és iskolák aktív közreműködésével, cégek és tehetősebb egyének anyagi lojalitásával.

Villanyozza föl ez a békés, ugyanakkor öntudatos, szomorúságában is derűs szeretetet sugárzó élőlánc egész társadalmunkat! Legyen ennek a felhívásnak a fogadtatása egyben a nemzethez tartozás lakmuszpapírja!

Hisszük, hogy amennyiben a kishitűség posványából kitörve sikerülne tervünket valóra váltani,

  1. a százezrek kézfogásából fakadó katartikus élmény nemzetünknek a jövőben hosszú időn keresztül szolgálhatna lelki munícióul – mint ahogy a három balti népet is a 30 évvel ezelőtti „balti lánc” tisztító ereje élteti mind a mai napig,
  2. az öt ország magyar, illetve többségében magyarlakta településeit összekötő, legalább 850 000 patrióta alkotta közel 950 km-es (+ 50 km Csíkszereda–Székelyudvarhely) élőlánc képes lenne rádöbbenteni az információk hiányában teljesen tudatlan nagyvilágot a szülőföldjén kisebbségbe kényszerített magyarság jogfosztott helyzetére,
  3. mindez ösztönzőleg hatna az Európa Tanács kisebbségi jogi standardjának fokozatos beemelésére az Európai Unió jogrendjébe.

E terv megvalósítása komoly költségekkel járó, igen sokrétű munkát igényel. Azzal a feltétellel látunk alázattal az előkészületekhez, hogy március 15-ig a sikerrel bíztató számú aláírás összegyűlik – célunk nemzeti ünnepünkig 100 000 aláírás összegyűjtése. Amennyiben ez így lesz, a szervezőcsapat március 21-én, szombaton 13 órakor a csömöri Gloria Victis Emlékhelyen találkozik, hogy kidolgozza az azt követő hetek stratégiáját.

Jelentkezéseket a szervezőmunkára a Kárpát-medence legkülönbözőbb régióiból az elolanc@gloriavictis.hu címen várunk.

Anyagi támogatást banki átutalás formájában a külön erre a célra nyitott számlán köszönettel fogadunk4: Gloria Victis Közhasznú Alapítvány, Takarékbank Zrt., 65100242-16225068, közlemény: ÉLŐLÁNC. Külföldről: HU27 6510 0242 1622 5068 0000 0000, BIC kód: TAKBHUHB.

Honleányok, Hazafiak! Rajta hát!

Fentiekkel egyetértek. Ha Isten éltet, május 30-án családtagjaimmal, barátaimmal én is részt veszek az élőlánc létrehozásában. Azon vagyok, hogy ez a hír minél több helyre, minél hamarabb eljusson.

Ezen petíció formájában megjelent felhívás a https://www.peticiok.com/ellanc_a_magyar_nep_onrendelkezeseert_felvideken_karpataljan_erdelyben_partiumban_es_delvideken_2020_majus_30-an_szombaton címen írható alá.

1 A belső önrendelkezéshez való jog az autonómia tetszőleges formája (pl. területi autonómia azokon a területeken, ahol a magyar nép többséget alkot, személyi autonómia, ahol a magyarság diaszpórában él) iránti igényhez szolgáltat hivatkozási alapot, nem sértve a szóban forgó állam területi integritását.

2 A Székely Nemzetgyűlés határozata: „I. 2006. június 18-án Ditróban összesereglett minden székelyek Nemzetgyűlése küldöttei révén kinyilvánítja, hogy a magyar nemzet részét képező székely nép élni akar önrendelkezésre való jogával, és ezen jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását.”

3 Tervezett útvonal (módosítás nem kizárt):

Székelyföld – Csík, Udvarhely vm.: Csíkszereda – Székelyudvarhely ~ 50 km

Bács–Bodrog vm.: Zenta – Adorján – Magyarkanizsa – Martonos – Horgos (Csongrád) ~ 50 km

Csongrád, Békés, Bihar vm.: Röszke – Szentmihály (5-ös út) – Szeged – Hódmezővásárhely – Orosháza – Békéscsaba – Vésztő – Komádi – Magyarhomorog – Körösszegapáti – Berekböszörmény – Biharkeresztes – Ártánd ~ 210 km

Partium – Bihar vm.: Bors – Hegyközszáldobágy – Hegyközújlak – Hegyközcsatár – Hegyközkovácsi – Jákóhodos – Szalárd – Hegyközszentimre – Szentjobb – Hegyközszentmiklós – Érköbölkút – Székelyhíd – Kiskereki – Éradony – Érmihályfalva – Érsemjén ~ 80 km

Szabolcs, Szatmár, Bereg vm.: Nyírábrány – Fülöp – Penészlek – Nyírbéltek – Encsencs – Nyírpilis – Nyírbátor – Mátészalka – Vásárosnamény –Tákos – Csaroda – Barabás ~ 105 km

Kárpátalja – Bereg vm.: Mezőkaszony – Beregsom – Kisharangláb ~ 20 km

Bereg, Szabolcs, Zemplén vm.: Lónya – Tiszamogyorós – Mándok – Tuzsér – Zemplénagárd ~ 25 km

Felvidék – Zemplén vm.: Nagytárkány – Bély – Királyhelmec – Bodrogszentes – Vécs – Szomotor – Bodrogszerdahely – Nagykövesd ~ 45 km

Zemplén, Abaúj, Borsod, Gömör vm.: Pácin – Karcsa – Karos – Vajdácska – Sárospatak – Tolcsva – Erdőbénye – Sima – Gibárt – Encs – Edelény – Múcsony – Sajókaza – Dubicsány – Putnok – Bánréve ~ 85 km

Felvidék – Gömör vm.: Abafalva – Csíz – Rimaszécs – Nemesmartonfala – Rimapálfala – Feled – Várgede – Balogfala – Ajnácskő ­– Almágy – Egyházasbást – Tajti ~ 60 km

Nógrád vm.: Cered – Salgótarján – Karancsság – Szécsény – Őrhalom – Balassagyarmat ~ 70 km

Felvidék – Hont, Bars, Komárom vm.: Kóvár – Ipolykeszi – Ipolybalog – Ipolyhídvég – Ipolyság – Ipolyvisk – Szete – Ipolyszakállas – Ipolybél – Ipolypásztó – Zalaba – Kisgyarmat – Garampáld – Kéménd – Libád – Sárkányfalva – Köbölkút – Búcs – Dunamocs – Dunaradvány – Izsa – Komárom – Csallóközaranyos – Tany – Gellér – Bogya – Nagymegyer – Alistál – Albár – Hegyéte – Dunaszerdahely ~ 190 km

4 Az élőlánc meghiúsulása esetén a szervezők a teljes befolyt összeget átadják a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak.