Az alapítvány
Csömör nagyközség konzervatív értékrendű szervezeteinek tagjaiként a kommunizmust és a nácizmust a XX. századi eszmerendszerek két rút vadhajtásának tekintjük. Jól tudjuk, hogy a néptömegek ámítása, hódítás és gyilkolás volt mindkét mozgalom jellemzője. Elbutított társadalmunk tudathasadására és hihetetlen erkölcsi igénytelenségére vall, hogy míg az egykori náci gonosztevőket nagyon helyesen kiközösíti, addig a volt kommunista bűnözőket – akik a mészárlások mértékében a másik oldalt messze maguk mögött hagyván úgy törtek világhatalomra, hogy közben a magántulajdon szentségét lábbal tiporták, és még Istent is megpróbálták ellopni – demokratikus vetélytársként elfogadja. Számunkra, akik a rendszerváltást huszonhárom év elteltével is várjuk, e kettős mérce elfogadhatatlan. Ezért döntöttünk 2004 végén úgy, hogy 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk 50. évfordulója alkalmából egy olyan emlékművet építünk, mely egyben az egyetemes vörös téboly mártírjai előtt is tiszteleg.
Egy évvel később, 2005. december közepén értesültünk arról, hogy az Európa Tanács politikai bizottsága elfogadta A totalitárius kommunista rezsimek által elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségessége című jelentéstervezetet. A tervezet szerint a Szovjetunióban 20 millió, Kínában 65 millió, Vietnamban 1 millió, Észak-Koreában 2 millió, Kambodzsában 2 millió, Kelet-Európában 1 millió, Latin-Amerikában 150 ezer, Afrikában 1,7 millió, Afganisztánban pedig 1,5 millió áldozat vére szárad a kommunisták lelkén.
2006. január 25-én aztán megszületett az elmúlt két évtized minden bizonnyal legfontosabb nemzetközi dokumentuma, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1481-es számú határozata, mely úgy nevezi meg a kommunista bűnöket 1917-től napjainkig (egyéni és tömeges gyilkosságok, koncentrációs táborok, mesterségesen előidézett éhínség, deportálások, kínzások, kényszermunka, vallásüldözés és a kollektív terror egyéb formái), hogy közben tisztelettel adózik a 100 milliónyi áldozat emlékének is. Nagy elégtétellel olvastuk ennek a negyvenhárom európai tagállamot tömörítő, emberjogi kérdésekkel is foglalkozó szervezetnek a határozatát, hisz a dokumentum teljes mértékben igazolta célkitűzésünket!
Semmi esetre sem fogadhatjuk el azonban a még manapság is agg nácikra vadászó, az ótestamentumi „szemet szemért, fogat fogért” alapelvet gyakorló Wiesenthal-iroda filozófiáját. Elvégre a gyilkos eszmerendszer hitvány hordozói is felebarátaink. Hogy is írja Lukács? „…ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megbánja, bocsáss meg néki!” (Lk 17:3). Nos, felejtést nem ígérhetünk – ezért az emlékmű! –, de ezeket a szavakat mérlegelve a megbocsátásnak állunk elébe. Nemzetünk jövője, társadalmunk harmóniája érdekében hőn óhajtjuk, hogy azoknak, akik huszonhárom évvel ezelőttig a milliók haláláért felelős diktatúrát vezető pártbeosztásban szolgálták és embertársaikat demokratikus jogaiktól megfosztották, legyen erejük megalázkodni és roppant vétkeikért jól artikulálva bocsánatot kérni. Majd miután ezt megtették, vonuljanak ki a közéletből! A politikát nagy ívben kerülő, civil életükre Isten áldását kérjük.
Addig mindenesetre, míg a kívánt aktust meg nem ejtik, szeretőn gyengéd, ám határozott dorgálásokkal mutatjuk nékik a helyes utat. Hogy végre rendszert tudjunk váltani!
2012 őszén